Vele...

Ha vele vagyok azt érzem bolog vagyok.
Nem foglalkozok semmi mással
Csak vele...
Ha csak pár percre nem látom
Eszméletlenül hiányzik
Még elmondani sem tudom mennyire.
Soha nem volt még ilyen
Évek ota vártam rá
Még egyszercsak felbukkant és minden megváltozott.
Ha nincs velem üresek a napjaim...
Csak ülök és azon tűnődöm micsinálhat épp
Ő gondol-e rám...
Lassan telnek a napok,mintha egy örökké valosság lenne ez az egész
Még végre megint láthatom
De ekkor valahol mégis örömöt lelek hisz:

"A fájdalom emlékeztet rá hogy létezik"

Fél éve volt...véletlenül találkoztunk
de már akkor is éreztem hogy ez nem
csak ennyi lesz ha rajtam mulik.
De nem tudtam vele komunikálni..
így hagytam a dolgot.
Amíg eljött a nyár és rájöttem hogy
lehet még esélyem talán.
Nekem viszont alkalmam nem nyílt rá...
Ezért segítettek,és amikor megláttam
inkább hátatfordítottam mert éreztem
nem vagyok elég jo neki.
Eltelt a nyár...elfogadtam hogy nem lesz
semmi ugy ahogy én azt terveztem.
Pár honap és rájöttem nekem ez nem meg így.
Aztán teltek a napok és kihagytam a lehetőséget
Amit akkor bántam de mamár nem.
De muszályvolt elhatároznom.

Amikor először beszéltünk azt éreztem végre élek
Még talán van remény...
A helyzet néha meghatározhatja a véleményt.
Bár én nem foglalkoztam annyira vele mint legelőször
Aztán észrevettem hogy nem igazán kölcsönös
néhány dolog...
A társaság viszont összehozza az embereket,
akár akarjuk akár nem...
Az a nap feledhetetlen.
Velem foglalkozott,velem volt.
Mi más kellett volna még?
Ugy néztem pár eseményt,mintha valami hatalmas dolog
lett volna...közbe csak nekem jelentett sokat.
Végre eljött az én időm ugy éreztem ez az én estém
Amikor minden ugy alakul ahogy én terveztem...
Persze csak egy vágy marad csupán
Hisz amikor megjelent egy harmadik
véget ért minden.
Nem érdekeltem már őt.
Amint kimentem,hallottam,bár ő nem látott engem
Csak én hallottam minden eggyes szavát
Amint rolam beszél...vagyis hittem hogy rolam egy percig.
Aztán mindent megértettem!
Abban a pillanatban csak néztem...szo nem jött ki a számon
Vártam hogy valaki azt mondja nekem:ne hidd el amit most
mondott,nem ígyvan csak hazudott..csak átvert.
De ez nem így volt
Ez valóság nem egy álom.
Innentől kezdve nem éreztem semmit
Csak a magány illatát magamon...

Eljött a reggel,a harmadik már elment
És ujra mindenki az volt aki eddigis
Nem voltam se különleges számára
Se fontos,csak egy átlagos ember.
Még elköszönni sem tudtam tőle
elindultam...nem tudtam mi várhat rám
reméltem jobb lesz

Hetek teltek el és nem láttam
Nem hallottam rola.
Vártam...nem tudtam mire igazábol
Talán arra hogy a szerencse végre rám talál
És boldog lehetek.

Hideg napra ébredtem
Azt hittem megint egy újabb nap
Mint hetek ota.
Elindultam, a hó szálingózott
Az emberek mind tették a mindennapi tennivalójukat
Amikor szétnéztem és talán abban reménykedtem
Meglátom majd valahol
De hiába,őt sehol sem láttam
Amikor már teljesen ugygondoltam hogy inkább csak
Ülök és hallgatok csendben nem foglalkozok azzal
Kik boldogok körülöttem,megpillantottam!
Hirtelen a boldogság fogott el és legszivesebben

Azt ordítottam volna hogy:Nézd itt vagyok!
Elhatároztam elindulok felé,a hozzá vezető út
Látszolag nem tűnt hosszúnak pár perc,
De nekem óráknak tűnt míg odaértem.
Azt hiszem hogy a lelkesedésem csak nekem volt ekkora,
Próbáltam leplezni de egyszerűen nem tudtam.
Csak mosolyogtam rá
Pillanatok után vettem észre hogy ő nem is hozzám beszél,
Ő valaki mással tette azt,amit én akartam vele...
Éreztem hogy boldog vagyok amiért láthatom
És nem voltam telhetetlen...

Teltek a napok amíg elnem jött az én estém
Az a nap megint olyan feledhetetlennek indult
Sokan voltunk azt tudom...
Már messziről kiszúrtam őt
Amikor ő is észrevett rám mosolygott és nekem beszélt.
Együtt voltunk aznap
Majd megint minden elrontott valami...ami nem oda illett
De ellene nem tehettem semmit.

Újabb nap,újabb kérdések...
Miért pont velem történik ez?
Miért kell ennyire megbonyolítani?
Hogy miért?azt én nem tudom...
Azon a napon nem egyedül indultam
El a délutánnak,ismét hideg volt és sötét
Eszméletlen jokedvemet nem sok minden ronthatta el
Semmit nem tudtam
De egy dologban biztos voltam:ez az én napom
Ha vele voltam olyan gyorsan szaladt az idő
Észresevettem hogy már lassan későre jár
De nem számított,nem érdekelt a jövő
Csak a jelennek éltem,és nem akartam hogy vége legyen.
Viszont ez nem egy happyend történet,mindennek vége szakad egyszer
És ez most meg történt
Egyedül mentem,mindenfele emberek gondterhelt arcát láttam
Ekkor magamra gondolva csak a jo jutott eszembe
Sosem lehetünk telhetetlenek,érjük be azzal amit kaptunk.

Életem legszebb napja
Így gondolok vissza rá...
Amikor nem volt harmadik személy
Nem volt olyan aki zavarhatott volna
Ez a nap volt az amikor nem ért fájdalom
Amikor minden szép volt
És én azzal a tudattal jöttem el
Hogy talán mégis csak tévedtem...
Talán mégis csak érdeklem.
És fontos lehetek számára

De nem... ez nem így van.
Rákellett jönnöm hogy ez felesleges ábrándozás
Hisz őt határozottan nem érdeklem
Mások szerint csak az időmet vesztegetem
De nem...egy percet sem bántam meg amit vele tölthettem
A mosolyom mögött kínzó fájdalom ül
Ne higyje senkisem hogy nekem annyira könnyű....

Álmodom...




Szobámba ülve várok hogy valaki észrevegyen
Nem kérek mást minthogy fontos lehessek
Ekkor megpillantottam őt aki messze volt
Hozzám valahogy mégis közel
Annyit mondtam neki hogy:örülök hogy velem vagy
De ő észre sem vett
Csak valamit figyelt,mintha egy előadást nézne
Közelebb akartam lépni hozzá de nem tudtam
Kiabáltam de ő megse hallotta
...egyszer csak feltámadt a szél,zuhogott az eső
egy helyen találtam magam ahol még sosem jártam
az óceán előtt álltam egymagam,
zokogtam félelmemben...
Ő is ott volt de szintén megse szolalt
Ekkor egy gondolat futott át rajtam,
Talán boldogságomat abban találnám,
ha belevetném magam az oceánba...
De hirtelen eltűnt minden
ő mosolygott és elsétált...

Nem telt el sok idő
egy tisztáson ültem,ilyedten hol vagyok!?!
Mikor megint megláttam őt,aki biztonságot sugározott felém
Hirtelen mindent elfelejtettem ami eddig nyugtalanított...
Fénylett mint a nap,arca gondtalan volt
Majd rámnézett és én a kezemet nyújtottam felé,
de ő nem kért belőlem.
Üvöltöttem a fájdalomtól hogy nem érdeklem
és futottam...olyan gyorsan ahogycsak bírtam
Távolrol megláttam egy szakadékot és rájöttem
nincs értelme az életemnek
ígyhát elhatároztam hogy leugrok és vége mindennek.
Ugrottam volna amikor ő ott termett és megfogta a kezem
hogy visszarántson.

Ezután a szobámban találtam magam
Arcom ázott a könnyeimtől
Ő is ottvolt és egy mozdulattal letörölte a könnyeimet
és csak annyit mondott:én az őrangyalod vagyok
ekkor megláttam azt az embert aki az életemnél is
fontosabb volt,oda lépett hozzám,felém nyujtotta a kezét,
de egyre halványabban láttam, míg elnem tűnt teljesen
és én zokogva ordítottam hogy mindennél fontosabb vagy nekem
de eltűnt...pár percbe sem telt amíg rájöttem,
hogy álmodtam mindezt.