Mi történik?

Elvesztem....
Ez már biztossá vált.
Honapok és honapok telnek,
Rákell jöjjek hogy nincs más kiutam.
Eggyetlen választásom maradt ha azt akarom,
Hogy minden ugy alakuljon ahogy szeretném.
A körül vevők elleneznék?
Szétszedik...
Hajlik rá.
Ez itt a gond.

Vágybol átalakult érzelemmé vált valotlanság.

Annyira más ez az egész mégis pont ugyan az.
Telnek a napok oly gyorsan,észre sem veszem
Ésmár azt sem tudom mitörténik.
Kezdek félni...
Mit csináljak?
Megint az a rossz érzés megint ez a félelem...
Nem mondhatok igent,dehogy könyebbé tegyem,
Talán muszály.
Ismét valaki akit nem akarok megbántani!
Most szivesebben lennék más helyében,
Csak azért h elkerülhessem...
Viszont itt az idő
Pár orám maradt hogy eldöntsem,
Akarom én-e ezt az egészet.



"Amikor arra gondolsz hogy ez csak neked rossz,
Döbbenj rá hogy nem vagy egyedül."

Ahogygondolod.

Ha meglátnád amit én,
Teis így gondolnád.
Végképp nem tudom a helyes utat.
Érzem hogy jo,de olyan nehéz...
Kivárni az egészet míg minden könnyebb lesz?
Telik az idő elég lassan,mégis oly gyorsan
Szeretném mindent ami elmult ujra.
Amit nem mondok attol még létezik,
És él...bár kimondanám de akkor elveszítené azt,
Amiért értékes.


"Hogy állandóan boldog lehess, folyton változnod kell."

Értem.

Azt akarom hogy végre tegyél.
Sziveddel felém lépj.
"Kérdés hogy átérzed-e?"
Érzésekben gazdagan gondold meg
Mennyit ér neked.
"Kérdés hogy átérzed-e?"



Hogyan írjam,hogy ne váljak közténnyé...
Sok van de mégis kevés.
Nem az számít hogy kívülről milyen,
Hanem hogy belülről tökéletes.
Persze hazudnék ha azt állítanám hogy nem fontos
Mert részben az,de már tudom hogy mégsem a minden.
Én ugyanazt érzem háromfelé...
Nem tudom mi ez és mégis jo.
Az a hiány érzet,és az amikor boldog vagy hogy érdekled.
Talán nem mondok tul reális dolgot,
Bár mással nem magyarázhato.
Itt erősebb,
Ott gyengébb mégis érzékelem...
Fellángolás?
Annál ez több...talán mégse.
Kell-e valaki?
Na ezt mégcsak megmagyaráznisem tudnám.
Rossz egyedül de mégis valahol olyan szabad.
Önzőség lenne azt mondani hogy olyanra lenne szükségem,
Aki mikor kell velem van, és ha nem akarom eltűnik...
Kezdjem ujra és ujra az egészet?
Nem.
Akkor inkább egyedül maradok...
Deén ottvagyok ahol kell!




"Szabad vagyok, mert tudom,
egyedül én vagyok erkölcsileg felelős mindenért,
amit teszek."

Történt.

Nem tudom hol is kezdjek ehez...ugyérzem kezdek élni,
és megprobálom kihasználni a nyár összespillanatát ami
igaz h nemsokára véget ér dehát egyszer mindennek vége szakad.
Érzem belül hogy az üresség helyét megtölti az az életkedv,
ami mostanába belém szorult,aminek örülhetek.
Ahogy megyek,csak gondolkodva amulton töprengek,
és aztán rájövök hogy minek hisz a java csak most jöhet.
Elméletben...
Avagy kitudja...akárhogyis dönt a sors helyettem,
megprobálom a jo oldalait nézni a dolgoknak,
nem a negatív érveket felsorolni mindegy egyes helyzetben.
Nehéz a dolgok súlya amiért felelősséggel tartozunk magunknak is,
és persze másoknak is,
dehát egyszer élsz ne hagyj ki lehetőségeket hisz utána megbánhatod.
Persze ez csak egyoldalu,hisz jobb ha kétszer is végiggondolsz valamit,
amit megteszel,ne hogy rossz süljön kibelőle a végén.
Látnunk kell azért magunkban a tartást,
hisz ettől vagyunk azok,akik vagyunk.
Azt hiszem véglegesítenem kell néhány dolgot magamban,
mert csak ugyadhatok magamnak ujjabb esélyeket.
Teszem,tettem,megteszem.
Fogjuk rá.
Nem azért van ez így mert én igyakarom,
hanem azért mert igykell lennie.
Megtalálom a megoldásokat idővel,bár néha elkell a külső emberek segítsége.
A lényeg ebből az,hogyha ugygondolod változtatnod kell,
hát tedd meg mire vársz?
Más ugysem dönthet helyetted.
Én nem akartam...esküszöm nem akartam,
de mit tehetnék?
Nincs választás itt az a baj...véglegesnek mutatkozik.
Tudom hogy utál és hogy kétesélyt mulasztottam,
Mégsem akarom hogy ígylegyen.
Talán nem akarom,talán mégis.
Az érzéseim összevisszakavarognak bennem,nehéz leírni amit érzek.
Adok magamnak egykis időt az megoldhat mindent.
Annyi mindent leírnék,de nem tehetem meg.
Tudom hogy van aki megérti,és van aki nem.
Nincs gond.


"Hogy szeretett-e valakit,

Nem lehetett tudni.Nem mondta,nem mutatta,
Talán nem is élte...
Sohasem láttam a szívét.
Ha találkoztunk örült nekem,ha elmentem nem bánta.
A köszönése személytelenné vált,mintha egy idegentől búcsúzna,merő szokásbol.
Nem hiányoztam neki.
Hogy tegnap látott-e vagy hónapokkal ezelőtt,
Teljesen mindegy volt neki."

Még utoljára.

Elmondom most neked szebben,
Lezártam,elfeledtem mindent,
Boldog vagyok nélküled is,
Ha kell leírhatom ezerszer is.
Deminek tenném akkor csak bizonygatnám,
Én tudom és elhiszem,neked attol nem muszály,
Végeztem,többet nem írok rolad,
Talán ezen egy kicsit elgondolkodhatsz...




"Eggyáltalán nem gyűlöllek....sőt."

Igaz

Tudom már nem kell remélnem
Téged megkaptalak végleg vagyis remélem.
Hiába van ami volt vess véget.
Nélküled minden semmitsem érne.
Nem tudom miért néha fájdalmat érzek...
Ez az érzés mely mássá tesz engem,
De amit gondolok mond hogy rosszul teszem.
Szeretlek mert vagy nekem!



"Mindennap rád gondolok, minden este veled alszom, reggelente veled ébredek, napközben miattad vagyok éberebb. Úgy szeretlek, mint még soha senkit, fogadd el, mert ezt tudja mindenki. Kész vagyok feláldozni az életem, és odaadni mindenem. Veled leszek egy kis időre, ha szeretnéd, akkor örökre."

Rövid ideig rendben,hosszutávon elviselhetetlen.

Szivtelen délibáb érzéstelen teste gondolkodó.
Sorokbol már bőven kifogyó ember,
Fájdalomtol küszködve tehetetlen.
Mond csillag merre jársz?
Hová tűntél egymagad...
Egyedül oly bután.
Egyenesen semmit,kerülve elmondhat.
Máshogy írom talán nem érted,
De ki igazán szeret teljesen megérthet.
Nem tudok már várni.
Elég...elég.
Hiszen mások sem kapnak többet!
Kezem kötve van,már pedig elfelejtettem volna...


"Értsd meg már.Minden üzenetnél azt remélem bárcsak te lennél..."

Tudod.

Hűvös dallamok körülöttem szállnak és gondolkodok:miért?
miért épp így történt minden.Visszagondolok minden percre
válaszokat nem kapva tűnődök mindenen.
Hiányt érzek szívemben...
Érzelmek sora játszodik előttem,
mert megbánt az ki élvezte.
Huzodik szivem darabjaira kezem,mely
csak törve él tovább.
Várvavárt félelem ért közben.
Sorban írt szó,
olvasni tudo ember láthatja át.
Szavaim végesek,
sajnálat melyet adva merhetek,
felejsd el ki bánattal gyötört,
majd elmehet.

"Holnapot nem ismerőemlék mi lassan közhely,szánalmat nemkér akkor inkább temessétek földel."

Örök búcsú.

Ugyteszel mintha minden rendben lenne...
Hogy majd az idő mulásával a dolgok helyrejönnek.
Azt hiszed én mindent elhiszek?
Hogy másra kened a dolgokat az jobb neked?
Állítod hiányzok...mégsem keresel.
Nem én leszek az aki majd mindent elvisel.
A szívem és az eszem is mást mond,
De én mostmár az eszemre hallgatok.
Ezért hát most kimondom végre:
Emlékezetemből téged töröllek végleg.



"Nem vagyok már kislány.Kibírom ha kinevetsz,azt is ha már nem kellek,de hogy hülyének nézel...na azt nem viselem el."

"Elhatároztad, hogy elmégy. Hát menj."

Percről perce jövök rá hogy ennyi voltál nekem.
A gyűlölet a harag mely egyre csak nő,
És visszafoghatatlan.
Tévedtem...
Tudom mostmár mennyire átvágtál.
A szemembe hazudtál.
Hittem neked mikor azt mondtad "megváltoztam"
Hittem neked mikor azt mondtad "a legjobb barátom te vagy"
De mit is vártam...te ugyanolyan vagy mint régen,
Egy cseppet sem vagy külömb a többitől.
Pedig én tudom milyen vagy amikor szenvedsz,
Amikor senki más nem volt melletted...
Ez a felszínes barátság amit te igaznak hittél,
Itt és most ér majd véget.

Azt hiszem még annyit mondhatok,
A felejtés elég nehéz dolog
Én megteszem,már végeztem...

Számomra te többé már nem létezel...!


"Ne hidd hogy nélküled maradtam,
angyalok hű világa vesz körül."

Elzárt emlékek...

A rossz...az a sok rosz mely történt velem
Napokon át,pár perc alatt elfeledtem...
Visszagondolván fáj...de nem számít már.
Mindent ami rossz volt magamba zártam.
Innentől kezdve nem szolok hát rola
Én tudom..és hallgatok csendben.


Azt érzem az üresség mely belül tátong,
Megtölti valami...valami furcsa érzés
Mely elmulasztja a fájdalmat.
De nem,ez már nem az a fájdalom ami ugy bántott
Ez az a fájdalom amelyet azért érzek mert messze vagy tőlem...

"A múltat nem lehet megváltoztatni, de tanulni lehet belőle."

"Az Ember mindig bízik, hogy ennél
rosszabb már biztos nem lehet,
és csak aztán jön rá, hogy az első oldalon tart egy végtelen könyvben..."




Várok arra a percre mikor őszintén mondod majd nekem hogy:.......!

Annak aki mellettem volt amikor mindenki más elhagyott...

Az idő szalad...oly gyorsan halad
Még soknak tűnik mikor vele maradsz.
Elmenni távol tőle fájdalmas kín szenvedés
Mégis hogy tudod valahol rádis gondolhat,
Nyugtat és életet sugall feléd
Várod hogy lásd érezhesd hallgasd
Várod hogy vele lehess és csak annyit mondhass:
Maradj még...
Még sem mondhatod hisz neked kell menned,
A fájdalom mi elmúl ujra mint egy nyaklánc kerül nyakadra
És te leszakítanád és odaadnád neki hogy egy percig érezze azt,
Amit érzel ott belül ...
De nem teheted
Csak szavakba öntheted,hogy borzalmasan fáj ha nem lehet melletted!

Ismerlek és tudd hogy számíthatsz rám,hisz a barátságunk számomra mindennél fontosabb!

"Válasz nélkül?Önmagad nélkül?"

Néha elgondolkodok orákon át miért van ez így...
Leülök és a darabokra tört szivemet ragasztanám össze
De ekkor rájövök hogy a legaprobb részeit nálad hagytam,
A zsebedve csuztatva várva arra hogy
Eltedd az üvegszekrénybe és néha rátekints mint egy dolog tőlem.
Vagy fogd és szord ki az ablakon mond hogy viszlát...
Majd zárd az ablakot...ne hagyd résnyire sem
Mert a szél visszafujhatja és aprobb darabokra törheti...

Nem tudom néha mit miért teszek.
Ne kérdezd csak annyit mondhatok hogy
Ilyenkor nem rád harakszok...inkább magamat tenném háttérbe!

"A boldogság csak egy-egy rendkívüli pillanat,legfeljebb perc,a többi csak a rá való emlékezés."

Üres tekintet...
Telítetlen szavak.
Azt az érzést amit most érzek,legszivesebben a kukába vágnám
Hátha megszabadulok...de tudom hogy valaki utánam szaladna
És a kezembe nyomva annyit mondana:ez hozzád tartozik!

"A fájdalom enyhül majd csak bírd kivárni"
Mindenkitől ezt hallva,
Erősebb az érzés mint valaha,
Ekkor az emlék jut eszembe mely mosolyt csal arcomra
Magam előtt látom az érzéseket
A fájdalmat a boldogsággal egybekötve
De ez csak pármásodperc csupán
A boldogság elillan a fájdalom itt marad.

Ha belegondolok mi történt velem eddig
Nem találok rá jo szot...
Voltam boldog,
Bár nem sokáig.
Hisz a fájdalom nem mult el,csak egy kis ideig
Mindennap visszatér mikor eszembejut.
Csak egy választ szeretnék egy felnemtett kérdésre.
Csak egy tettet szeretnék látni egy megnemtörtént eseményre...
Rádnézve nem látok mást mint a felejthetetlenséget.
Hiába mondod hogy akarod de valahol mégsem.

Távolról nézve tűnődök azon,vajon mit érzel.
Mire gondolhatsz mikor elmész vele és még csak rámse nézel.
Ugyérzem nem tudok mindent amit tudnom kellene...
Ezért csak annyit tehetek hogy várok arra amit még megsem érthetek.

Kivánj valamit...

Önzőség?
Talán ígyvan...nem az nem lehet.
Hisz ez nem én vagyok.
Azt kívánom légy boldog.
Én elfogadom azt a mindennapi fájdalmat is akár...
Ez engem nem érdekel már....

Vége!?!

Nem szol...
Hozzám nem igazán.
És nem tudom mi tévő is lehetnék.
Elkerüljük egymást...csak a tekintetünk találkozik,
De ez...még ez sem tart sokáig.
Mindenki hozzám beszél,ő inkább elvonul előlem.
Nem értem...
Csak annyit kérek hogy ne hazudj nekem.
Épp ezt teszed és ez engem tönkretesz...
Nem kötelességed hogy megvédj a fájdalomtol
Attol már nem tudsz...

Azt mondtad hogy nincs jelentősége.
Annak amit nálad láttam.
De tudom mostmár hogy igaz volt minden.
Szintén eszembejut az ami oly fájdalmas volt
Az a nap amikor a harmadik szinténközbeszolt...
Megint kezdődik minden előröl.
Egyedül érzem magam nem látok körülöttem senkit aki megértené
Azt kivánom bárcsak láthatatlan lehetnék...
Hisz minden könyebb lenne így.



Ugylátom nem tudsz felejteni...
És ezért nem hibáztathatlak
De én nem tudom elviselni hogyha mással kell lássalak
Mond meg ha nem kellek...mond h másra vágysz.
Csak ne hazudj mert az mégjobban fáj.
Még az igazsgnál is talán...

Nincs...

Kezdek bomlani...
Lassan széthullik minden,
És én csak nézek.
Tennem kellene valamit de nem tudok...
Mikor jön már valaki aki azt mondja:
"Tessék itt ez a boriték,benne a boldogságod amire régóta vágysz,
most a tied és nem enged el sohatöbbé"?
Látlak...boldog vagy és én szenvedek.
A könnyeim hullanak a földre és én mégcsak szolni sem bírok
Elakarom mondani mennyire fáj,de nem tehetem.
A szemembe nézve láthatod a keserűséget.
De nem veszed észre.
Pedig neked tudnod kell hogy a tudat hogy létezel az,
mely éltet,
Kezd múlni...
Lassan azt érzem hogy semmi sem történt meg abbol amit átéltem.
Ez megilyeszt...
A hiányod elviselhetetlenné válik
Ugyérzem olyan szobába akarok bejutni ahol az ajto régen zárva.
És mindenki az ablakbol figyel...csak a nevetésüket hallom
A reménytelenség melyet kiálltanak felém
De küzdök hogy bejussak.
Nem megy...csak a szívem esik darabokra hisz látom hogy ő is ott áll velük
Nem szol csak rám pillant és elfordul...
Azt hiszem a fájdalom megőrít.
Minden másodperccel egyre rosszabb
De "Kérlek ne keress csak ha ugy érzed szeretsz"...

Ultimátum..

Bánt...iszonyúan bánt a helyzet.
És én csak tűröm.
De meddig bírom még,azt nem tudom
Napok tellnek el így,és én egyre rosszabbul viselem
Egyszer jobb érzelmek érkeznek,
De nem maradnak sokáig.
Amikor eltűnnek,nem érzem magam többnek
Mint bármelyik proba baba a kirakatban
Akin szép ruha pompázik,de belül ürességgel van teli.
De valami történt....lépett felém az akit reménytelennek hittem.
És abban a pillanatban a boldogság öntött el...
Olyan boldogság mint amit akkor érzek ha vele vagyok.
Talán még többis.
Ezt nem értettem.
Ekkor a bűntudat sugara vetődött felém.
Miért?Miért vagyok boldogabb mint ha vele lennék?
Hisz én nem élhetek nélküle...
De mégis ugyérzem két részből tevődök össze.
Az egyik azt mondja:kínzod magad!
De elgondoltat...megéri?
Másik felem ellenáll:hisz nekem ő az,akire vártam,
Rajta kívűl nem kell más.
Olykor néha mégis eszembejut talán ennek ígykell lennie.
Ezt a sorsot kaptam.
Talán sosem tudom meg milyen az amikor szeretsz,és szeretnek!
Talán itt vége mindennek....

Mi lenne ha esetleg megkapom az esélyt.
Az igazi boldogságot választhatom.
Sokáig,részben boldogan élhetek.
Gond,baj,szenvedés és fájdalom nélkül.
Hajlanék rá,hisz tudnom kell milyen ez az érzés,
amikor miattad kel fel,miattad készül,miattad teszi azt amit másért nem.
De miért lenne minden ilyen könnyű?Megkell hogy bonyolítsam.
Felesleges...hogyis gondolhatnám hogy nélküle teljenek el mindennapjaim!?!
Ehez felejtenem kellene,ami nem megy,de félek...
Félek hogy elveszíthetem!
Félek hogy egyszercsak nem láthatom majd többet!
Félek hogy idővel már nem keres majd,elfeletkezik rolam.
Nem érzem a boldogság ízét,
Csak azt a rossz keserűséget amely mindenhová elkísért....

Aztán minden olyan gyorsan történt...

"NEM!' mondtam hallhatoan
Ezt nem teheted velem,ez...kegyetlen.
Ő az eggyetlen aki fontos nekem
Nem veheted el azt a kis boldogságot amit ha vele vagyok érzek.
De ez így van
Mert megteheti velem szemben,az én szavam ekkor nem sokat számít...

Azzal a tudattal kelltem hogy itt vége az életemnek.
Hisz nincs miért élnem ha nem láthatom,nem szolhatok hozzá,ha nem érezhetem illatát.
Körülöttem az emberek hangos zajjal ténykednek de nem érdekel.
Csak a gondolataimat hallom,ami egytől egyig rola szol
A kiutakat keresem... de nem találom.
Csak az marad csupán ami megtörtént,
Hisz az emlékeimmel együtt élhetek.
Még ha egyedül vagyok is lélekben velem van,
A gondolataimban, bennem..
Bárhová nézek őt látom...
Mintha kiszakítottak volna egy darabot belőlem...

Vele...

Ha vele vagyok azt érzem bolog vagyok.
Nem foglalkozok semmi mással
Csak vele...
Ha csak pár percre nem látom
Eszméletlenül hiányzik
Még elmondani sem tudom mennyire.
Soha nem volt még ilyen
Évek ota vártam rá
Még egyszercsak felbukkant és minden megváltozott.
Ha nincs velem üresek a napjaim...
Csak ülök és azon tűnődöm micsinálhat épp
Ő gondol-e rám...
Lassan telnek a napok,mintha egy örökké valosság lenne ez az egész
Még végre megint láthatom
De ekkor valahol mégis örömöt lelek hisz:

"A fájdalom emlékeztet rá hogy létezik"

Fél éve volt...véletlenül találkoztunk
de már akkor is éreztem hogy ez nem
csak ennyi lesz ha rajtam mulik.
De nem tudtam vele komunikálni..
így hagytam a dolgot.
Amíg eljött a nyár és rájöttem hogy
lehet még esélyem talán.
Nekem viszont alkalmam nem nyílt rá...
Ezért segítettek,és amikor megláttam
inkább hátatfordítottam mert éreztem
nem vagyok elég jo neki.
Eltelt a nyár...elfogadtam hogy nem lesz
semmi ugy ahogy én azt terveztem.
Pár honap és rájöttem nekem ez nem meg így.
Aztán teltek a napok és kihagytam a lehetőséget
Amit akkor bántam de mamár nem.
De muszályvolt elhatároznom.

Amikor először beszéltünk azt éreztem végre élek
Még talán van remény...
A helyzet néha meghatározhatja a véleményt.
Bár én nem foglalkoztam annyira vele mint legelőször
Aztán észrevettem hogy nem igazán kölcsönös
néhány dolog...
A társaság viszont összehozza az embereket,
akár akarjuk akár nem...
Az a nap feledhetetlen.
Velem foglalkozott,velem volt.
Mi más kellett volna még?
Ugy néztem pár eseményt,mintha valami hatalmas dolog
lett volna...közbe csak nekem jelentett sokat.
Végre eljött az én időm ugy éreztem ez az én estém
Amikor minden ugy alakul ahogy én terveztem...
Persze csak egy vágy marad csupán
Hisz amikor megjelent egy harmadik
véget ért minden.
Nem érdekeltem már őt.
Amint kimentem,hallottam,bár ő nem látott engem
Csak én hallottam minden eggyes szavát
Amint rolam beszél...vagyis hittem hogy rolam egy percig.
Aztán mindent megértettem!
Abban a pillanatban csak néztem...szo nem jött ki a számon
Vártam hogy valaki azt mondja nekem:ne hidd el amit most
mondott,nem ígyvan csak hazudott..csak átvert.
De ez nem így volt
Ez valóság nem egy álom.
Innentől kezdve nem éreztem semmit
Csak a magány illatát magamon...

Eljött a reggel,a harmadik már elment
És ujra mindenki az volt aki eddigis
Nem voltam se különleges számára
Se fontos,csak egy átlagos ember.
Még elköszönni sem tudtam tőle
elindultam...nem tudtam mi várhat rám
reméltem jobb lesz

Hetek teltek el és nem láttam
Nem hallottam rola.
Vártam...nem tudtam mire igazábol
Talán arra hogy a szerencse végre rám talál
És boldog lehetek.

Hideg napra ébredtem
Azt hittem megint egy újabb nap
Mint hetek ota.
Elindultam, a hó szálingózott
Az emberek mind tették a mindennapi tennivalójukat
Amikor szétnéztem és talán abban reménykedtem
Meglátom majd valahol
De hiába,őt sehol sem láttam
Amikor már teljesen ugygondoltam hogy inkább csak
Ülök és hallgatok csendben nem foglalkozok azzal
Kik boldogok körülöttem,megpillantottam!
Hirtelen a boldogság fogott el és legszivesebben

Azt ordítottam volna hogy:Nézd itt vagyok!
Elhatároztam elindulok felé,a hozzá vezető út
Látszolag nem tűnt hosszúnak pár perc,
De nekem óráknak tűnt míg odaértem.
Azt hiszem hogy a lelkesedésem csak nekem volt ekkora,
Próbáltam leplezni de egyszerűen nem tudtam.
Csak mosolyogtam rá
Pillanatok után vettem észre hogy ő nem is hozzám beszél,
Ő valaki mással tette azt,amit én akartam vele...
Éreztem hogy boldog vagyok amiért láthatom
És nem voltam telhetetlen...

Teltek a napok amíg elnem jött az én estém
Az a nap megint olyan feledhetetlennek indult
Sokan voltunk azt tudom...
Már messziről kiszúrtam őt
Amikor ő is észrevett rám mosolygott és nekem beszélt.
Együtt voltunk aznap
Majd megint minden elrontott valami...ami nem oda illett
De ellene nem tehettem semmit.

Újabb nap,újabb kérdések...
Miért pont velem történik ez?
Miért kell ennyire megbonyolítani?
Hogy miért?azt én nem tudom...
Azon a napon nem egyedül indultam
El a délutánnak,ismét hideg volt és sötét
Eszméletlen jokedvemet nem sok minden ronthatta el
Semmit nem tudtam
De egy dologban biztos voltam:ez az én napom
Ha vele voltam olyan gyorsan szaladt az idő
Észresevettem hogy már lassan későre jár
De nem számított,nem érdekelt a jövő
Csak a jelennek éltem,és nem akartam hogy vége legyen.
Viszont ez nem egy happyend történet,mindennek vége szakad egyszer
És ez most meg történt
Egyedül mentem,mindenfele emberek gondterhelt arcát láttam
Ekkor magamra gondolva csak a jo jutott eszembe
Sosem lehetünk telhetetlenek,érjük be azzal amit kaptunk.

Életem legszebb napja
Így gondolok vissza rá...
Amikor nem volt harmadik személy
Nem volt olyan aki zavarhatott volna
Ez a nap volt az amikor nem ért fájdalom
Amikor minden szép volt
És én azzal a tudattal jöttem el
Hogy talán mégis csak tévedtem...
Talán mégis csak érdeklem.
És fontos lehetek számára

De nem... ez nem így van.
Rákellett jönnöm hogy ez felesleges ábrándozás
Hisz őt határozottan nem érdeklem
Mások szerint csak az időmet vesztegetem
De nem...egy percet sem bántam meg amit vele tölthettem
A mosolyom mögött kínzó fájdalom ül
Ne higyje senkisem hogy nekem annyira könnyű....

Álmodom...




Szobámba ülve várok hogy valaki észrevegyen
Nem kérek mást minthogy fontos lehessek
Ekkor megpillantottam őt aki messze volt
Hozzám valahogy mégis közel
Annyit mondtam neki hogy:örülök hogy velem vagy
De ő észre sem vett
Csak valamit figyelt,mintha egy előadást nézne
Közelebb akartam lépni hozzá de nem tudtam
Kiabáltam de ő megse hallotta
...egyszer csak feltámadt a szél,zuhogott az eső
egy helyen találtam magam ahol még sosem jártam
az óceán előtt álltam egymagam,
zokogtam félelmemben...
Ő is ott volt de szintén megse szolalt
Ekkor egy gondolat futott át rajtam,
Talán boldogságomat abban találnám,
ha belevetném magam az oceánba...
De hirtelen eltűnt minden
ő mosolygott és elsétált...

Nem telt el sok idő
egy tisztáson ültem,ilyedten hol vagyok!?!
Mikor megint megláttam őt,aki biztonságot sugározott felém
Hirtelen mindent elfelejtettem ami eddig nyugtalanított...
Fénylett mint a nap,arca gondtalan volt
Majd rámnézett és én a kezemet nyújtottam felé,
de ő nem kért belőlem.
Üvöltöttem a fájdalomtól hogy nem érdeklem
és futottam...olyan gyorsan ahogycsak bírtam
Távolrol megláttam egy szakadékot és rájöttem
nincs értelme az életemnek
ígyhát elhatároztam hogy leugrok és vége mindennek.
Ugrottam volna amikor ő ott termett és megfogta a kezem
hogy visszarántson.

Ezután a szobámban találtam magam
Arcom ázott a könnyeimtől
Ő is ottvolt és egy mozdulattal letörölte a könnyeimet
és csak annyit mondott:én az őrangyalod vagyok
ekkor megláttam azt az embert aki az életemnél is
fontosabb volt,oda lépett hozzám,felém nyujtotta a kezét,
de egyre halványabban láttam, míg elnem tűnt teljesen
és én zokogva ordítottam hogy mindennél fontosabb vagy nekem
de eltűnt...pár percbe sem telt amíg rájöttem,
hogy álmodtam mindezt.