Ha belegondolok mi történt velem eddig
Nem találok rá jo szot...
Voltam boldog,
Bár nem sokáig.
Hisz a fájdalom nem mult el,csak egy kis ideig
Mindennap visszatér mikor eszembejut.
Csak egy választ szeretnék egy felnemtett kérdésre.
Csak egy tettet szeretnék látni egy megnemtörtént eseményre...
Rádnézve nem látok mást mint a felejthetetlenséget.
Hiába mondod hogy akarod de valahol mégsem.

Távolról nézve tűnődök azon,vajon mit érzel.
Mire gondolhatsz mikor elmész vele és még csak rámse nézel.
Ugyérzem nem tudok mindent amit tudnom kellene...
Ezért csak annyit tehetek hogy várok arra amit még megsem érthetek.

Kivánj valamit...

Önzőség?
Talán ígyvan...nem az nem lehet.
Hisz ez nem én vagyok.
Azt kívánom légy boldog.
Én elfogadom azt a mindennapi fájdalmat is akár...
Ez engem nem érdekel már....

Vége!?!

Nem szol...
Hozzám nem igazán.
És nem tudom mi tévő is lehetnék.
Elkerüljük egymást...csak a tekintetünk találkozik,
De ez...még ez sem tart sokáig.
Mindenki hozzám beszél,ő inkább elvonul előlem.
Nem értem...
Csak annyit kérek hogy ne hazudj nekem.
Épp ezt teszed és ez engem tönkretesz...
Nem kötelességed hogy megvédj a fájdalomtol
Attol már nem tudsz...

Azt mondtad hogy nincs jelentősége.
Annak amit nálad láttam.
De tudom mostmár hogy igaz volt minden.
Szintén eszembejut az ami oly fájdalmas volt
Az a nap amikor a harmadik szinténközbeszolt...
Megint kezdődik minden előröl.
Egyedül érzem magam nem látok körülöttem senkit aki megértené
Azt kivánom bárcsak láthatatlan lehetnék...
Hisz minden könyebb lenne így.



Ugylátom nem tudsz felejteni...
És ezért nem hibáztathatlak
De én nem tudom elviselni hogyha mással kell lássalak
Mond meg ha nem kellek...mond h másra vágysz.
Csak ne hazudj mert az mégjobban fáj.
Még az igazsgnál is talán...

Nincs...

Kezdek bomlani...
Lassan széthullik minden,
És én csak nézek.
Tennem kellene valamit de nem tudok...
Mikor jön már valaki aki azt mondja:
"Tessék itt ez a boriték,benne a boldogságod amire régóta vágysz,
most a tied és nem enged el sohatöbbé"?
Látlak...boldog vagy és én szenvedek.
A könnyeim hullanak a földre és én mégcsak szolni sem bírok
Elakarom mondani mennyire fáj,de nem tehetem.
A szemembe nézve láthatod a keserűséget.
De nem veszed észre.
Pedig neked tudnod kell hogy a tudat hogy létezel az,
mely éltet,
Kezd múlni...
Lassan azt érzem hogy semmi sem történt meg abbol amit átéltem.
Ez megilyeszt...
A hiányod elviselhetetlenné válik
Ugyérzem olyan szobába akarok bejutni ahol az ajto régen zárva.
És mindenki az ablakbol figyel...csak a nevetésüket hallom
A reménytelenség melyet kiálltanak felém
De küzdök hogy bejussak.
Nem megy...csak a szívem esik darabokra hisz látom hogy ő is ott áll velük
Nem szol csak rám pillant és elfordul...
Azt hiszem a fájdalom megőrít.
Minden másodperccel egyre rosszabb
De "Kérlek ne keress csak ha ugy érzed szeretsz"...

Ultimátum..

Bánt...iszonyúan bánt a helyzet.
És én csak tűröm.
De meddig bírom még,azt nem tudom
Napok tellnek el így,és én egyre rosszabbul viselem
Egyszer jobb érzelmek érkeznek,
De nem maradnak sokáig.
Amikor eltűnnek,nem érzem magam többnek
Mint bármelyik proba baba a kirakatban
Akin szép ruha pompázik,de belül ürességgel van teli.
De valami történt....lépett felém az akit reménytelennek hittem.
És abban a pillanatban a boldogság öntött el...
Olyan boldogság mint amit akkor érzek ha vele vagyok.
Talán még többis.
Ezt nem értettem.
Ekkor a bűntudat sugara vetődött felém.
Miért?Miért vagyok boldogabb mint ha vele lennék?
Hisz én nem élhetek nélküle...
De mégis ugyérzem két részből tevődök össze.
Az egyik azt mondja:kínzod magad!
De elgondoltat...megéri?
Másik felem ellenáll:hisz nekem ő az,akire vártam,
Rajta kívűl nem kell más.
Olykor néha mégis eszembejut talán ennek ígykell lennie.
Ezt a sorsot kaptam.
Talán sosem tudom meg milyen az amikor szeretsz,és szeretnek!
Talán itt vége mindennek....

Mi lenne ha esetleg megkapom az esélyt.
Az igazi boldogságot választhatom.
Sokáig,részben boldogan élhetek.
Gond,baj,szenvedés és fájdalom nélkül.
Hajlanék rá,hisz tudnom kell milyen ez az érzés,
amikor miattad kel fel,miattad készül,miattad teszi azt amit másért nem.
De miért lenne minden ilyen könnyű?Megkell hogy bonyolítsam.
Felesleges...hogyis gondolhatnám hogy nélküle teljenek el mindennapjaim!?!
Ehez felejtenem kellene,ami nem megy,de félek...
Félek hogy elveszíthetem!
Félek hogy egyszercsak nem láthatom majd többet!
Félek hogy idővel már nem keres majd,elfeletkezik rolam.
Nem érzem a boldogság ízét,
Csak azt a rossz keserűséget amely mindenhová elkísért....

Aztán minden olyan gyorsan történt...

"NEM!' mondtam hallhatoan
Ezt nem teheted velem,ez...kegyetlen.
Ő az eggyetlen aki fontos nekem
Nem veheted el azt a kis boldogságot amit ha vele vagyok érzek.
De ez így van
Mert megteheti velem szemben,az én szavam ekkor nem sokat számít...

Azzal a tudattal kelltem hogy itt vége az életemnek.
Hisz nincs miért élnem ha nem láthatom,nem szolhatok hozzá,ha nem érezhetem illatát.
Körülöttem az emberek hangos zajjal ténykednek de nem érdekel.
Csak a gondolataimat hallom,ami egytől egyig rola szol
A kiutakat keresem... de nem találom.
Csak az marad csupán ami megtörtént,
Hisz az emlékeimmel együtt élhetek.
Még ha egyedül vagyok is lélekben velem van,
A gondolataimban, bennem..
Bárhová nézek őt látom...
Mintha kiszakítottak volna egy darabot belőlem...