Ultimátum..

Bánt...iszonyúan bánt a helyzet.
És én csak tűröm.
De meddig bírom még,azt nem tudom
Napok tellnek el így,és én egyre rosszabbul viselem
Egyszer jobb érzelmek érkeznek,
De nem maradnak sokáig.
Amikor eltűnnek,nem érzem magam többnek
Mint bármelyik proba baba a kirakatban
Akin szép ruha pompázik,de belül ürességgel van teli.
De valami történt....lépett felém az akit reménytelennek hittem.
És abban a pillanatban a boldogság öntött el...
Olyan boldogság mint amit akkor érzek ha vele vagyok.
Talán még többis.
Ezt nem értettem.
Ekkor a bűntudat sugara vetődött felém.
Miért?Miért vagyok boldogabb mint ha vele lennék?
Hisz én nem élhetek nélküle...
De mégis ugyérzem két részből tevődök össze.
Az egyik azt mondja:kínzod magad!
De elgondoltat...megéri?
Másik felem ellenáll:hisz nekem ő az,akire vártam,
Rajta kívűl nem kell más.
Olykor néha mégis eszembejut talán ennek ígykell lennie.
Ezt a sorsot kaptam.
Talán sosem tudom meg milyen az amikor szeretsz,és szeretnek!
Talán itt vége mindennek....

Mi lenne ha esetleg megkapom az esélyt.
Az igazi boldogságot választhatom.
Sokáig,részben boldogan élhetek.
Gond,baj,szenvedés és fájdalom nélkül.
Hajlanék rá,hisz tudnom kell milyen ez az érzés,
amikor miattad kel fel,miattad készül,miattad teszi azt amit másért nem.
De miért lenne minden ilyen könnyű?Megkell hogy bonyolítsam.
Felesleges...hogyis gondolhatnám hogy nélküle teljenek el mindennapjaim!?!
Ehez felejtenem kellene,ami nem megy,de félek...
Félek hogy elveszíthetem!
Félek hogy egyszercsak nem láthatom majd többet!
Félek hogy idővel már nem keres majd,elfeletkezik rolam.
Nem érzem a boldogság ízét,
Csak azt a rossz keserűséget amely mindenhová elkísért....

Aztán minden olyan gyorsan történt...

"NEM!' mondtam hallhatoan
Ezt nem teheted velem,ez...kegyetlen.
Ő az eggyetlen aki fontos nekem
Nem veheted el azt a kis boldogságot amit ha vele vagyok érzek.
De ez így van
Mert megteheti velem szemben,az én szavam ekkor nem sokat számít...

Azzal a tudattal kelltem hogy itt vége az életemnek.
Hisz nincs miért élnem ha nem láthatom,nem szolhatok hozzá,ha nem érezhetem illatát.
Körülöttem az emberek hangos zajjal ténykednek de nem érdekel.
Csak a gondolataimat hallom,ami egytől egyig rola szol
A kiutakat keresem... de nem találom.
Csak az marad csupán ami megtörtént,
Hisz az emlékeimmel együtt élhetek.
Még ha egyedül vagyok is lélekben velem van,
A gondolataimban, bennem..
Bárhová nézek őt látom...
Mintha kiszakítottak volna egy darabot belőlem...